TyúkÖtlet

Az alábbiakban láthatjátok a tyúkokkal, azok gondozásával, és az ehhez kapcsolódó felszerelésekkel kapcsolatos legérdekesebb cikkeinket:
 

A 2022-es év első bejegyzését rögtön egy igazán érdekes témával kezdjük: tyúkudvarunk egy újabb hasznos és érdekes eszközzel bővült. Ez pedig nem más, mint egy automata tyúkólajtó. Már régóta fontolgattuk egy ilyen szerkezet beszerzését, ugyanis ha az ember nincs otthon a szárnyasok felkelésekor vagy lefekvésekor, nehéz megoldani, hogy így is biztonságban tudhassuk őket. Ezen túl azok is nagy hasznát vehetik egy ilyen önműködő tyúkólajtónak, akik nem a korahajnali napsugarak cirógató melegségét szeretik élvezni, hanem szívesebben maradnak a paplan alatt. 

 
 

Ismét eljött az ideje egy, a tyúk- és fürjtartáshoz szorosabban kapcsolódó bejegyzésnek: ezalkalommal egy érdekes tapasztalatról szeretnénk beszámolni. Történt ugyanis, hogy egy alkalommal, amikor megvásároltuk a már jól megszokott összetételű takarmányunkat, a bolt rendelésünk mellé ajándékba adott egy baromfi takarmánykiegészítő vitamint. Így - ha már kaptunk egy ilyet - ki is próbáltuk a hatását, nemhiába mondják-e sokan, hogy milyen csodákat tud tenni egy effajta szer.

Nagy termetű tyúk
 

Mint ahogy az előző cikkünkben, ebben is a fürjekről lesz szó. Mivel már egy ideje együtt élünk újdonsült barátainkkal, úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne róluk egy részletesebb írást is közzétenni. Tehát lássuk a fürjet!



 


Tyúktoll és kakasfej
 
Mindenkinek ismerősen csenghet az a szófordulat, hogy "buta tyúk", vagy, hogy "tyúkeszű". Ezeket a mondatelemeket legtöbbször a nem túl nagy ésszel megáldott embertársainkra mondjuk, de magát a szólást a tyúkoktól eredeztetik. Ezt - vagyis hogy a tyúkok buták - így egy az egyben nem lehet leszögezni, sőt... Kattints ide, hogy tovább olvashasd a cikket!
 
 
Red Master és TETRA-H tyúk
Kutatás a giliszták után

Így, hogy a kakasok is megnőttek, nyugodtan várhatják a pihenés időszakát a tyúkudvar lakói. Egyre kevesebbet üldögélnek már a hideg földön, és egyre többet alszanak a biztonságot és meleget adó házikójukban. Egymás mellet álldogálva pont elférnek a tyúklak ülőrúdjain... Kattints ide, hogy tovább olvashasd a cikket!
 
 
XL-es tojás
Az óriástojás
 
 
 
Hevesen keresgélni kezdtünk a jobbnál jobb praktikák között, hogy hogyan is lehet elűzni eme élősködőket (a kedvencem a tyúkok hipóban fürdetése volt), s böngészés közben azt találtuk, hogy... Kattints ide, hogy tovább olvashasd a cikket!
 
 
Kerítésfestés
 
Nagyon örülnek a tyúkok, hogy most már egész nap kint lehetnek egy nagyobb területen, hogy nem csak akkor mehetnek ki a kertbe, amikor mi is ott vagyunk. Párszor már... Kattints ide, hogy tovább olvashasd a cikket!
 

Önetető tyúkoknak
Finom magvak sokasága

 

 
 
 

Tyúk a levendulásban
Mit egyek ma reggelire?

 

 

Tyúkmászóka
A tyúkmászóka

 

Tyúkok és egy tyúkól
Tyúklakosztály

 
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Tyúktetű!

Automata tyúkólajtó

TyúkÉtlap