Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2020

Kukurikúúú!

Kép
 Már régen esett szó a kiscsibékről. Hát most szinte csak róluk lesz szó.   Picirkus... Amikor még tavasszal megvettük a kicsiket, úgy gondoltuk, hogy inkább csak tyúknövendékeket veszünk, kakasokat nem szeretnénk. A nagy válogatás közben végül el is felejtettük megnézni az interneten talált módszerekkel, hogy kakaskát vagy tyúkocskát veszünk, így teljes nyugalommal dédelgettük őket mindeddig, mondván, hogy "Jaj, de ügyes kis tojók lesztek!". ... és Tarajas, ... Hát, ez nem lett teljesen így. Már az első hónapokban feltűnt, hogy az egyik csibe kicsit termetesebb a másiknál, de ennek nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget, mondván, hogy valószínűleg nem egy napon keltek ki a tojásból, s ebből fakad a differencia.  

Tyúktetű! | 2. rész - fejlemények

Kép
 Mint ígértem, most beszámolok a tyúktetű-ügyben történtekről. A kíváncsiskodó Tyúkanyó   A sok próbálkozás után arra gondoltunk, hogy ki kellene próbálni a meszeléses módszert, mivel erről már sok helyen olvastuk, hogy bevált. A már említett eljárásokon kívül próbáltuk még a kovaföldes módszert is alkalmazni, azonban nem tudjuk, hogy a meszelés, vagy mindkét módszer együttes használata segített-e elűzni a tetveket. A technika meg is hozta a várt eredményt: a tyúktetvek végleg eltűntek.   Keverjük a meszet A sikerhez hozzájárulhatott még az is, hogy meszelés előtt sűrített levegővel a tyúkól összes zegét-zugát átfújtuk, s így onnan nem csak a a szennyeződések, hanem a tetvek is kiröpültek. A meszelést is kompresszor segítségével, festékszóróval végeztük, így egy viszonylag egyenletesen lefestett, szép küllemű tyúkólat kaptunk vissza.   Fő a tisztaság! Hozzá kell tenni azt is, hogy eleinte azért ódzkodtunk ettől az eljárástól, mert féltünk, hogy a tyúklak veszít majd a pompájából, de

TyúKérdőív

Létrehoztam egy rövid kérdőívet, kérlek, ha van időtök rá, töltsétek ki! Körülbelül 5-10 percet vesz igénybe, nagyban segítenétek munkánkat válaszaitokkal. Betöltés…

Tyúkszótár | 1. rész

Kép
3 részes Tyúkszótár sorozatunkban tyúkokkal kapcsolatos, de átvitt értelemben használt szavakat és kifejezéseket gyűjtöttünk össze. Reméljük, hogy sikerült minél érdekesebb szófordulatokat összeszednünk; ha nektek is eszetekbe jut egy-egy ilyen, írjátok be a cikk alján található kérdőívbe!   De illatos ez a levendula! Csipkelődik: Azt jelenti, hogy szívesen incselkedik másokkal. Pl.: Tibi gyakran csipkelődik a lányokkal. Kárál: Többnyire nőknek mondják, ha sokat, lármásan fecsegnek, feleslegesen jártatják a szájukat. – Ne kárálj már annyit! – szól rá az asszonyra a férje. Tollászkodik: Ha valaki vontatottan készülődik, szedelőzködik, lassan készül fel az indulásra, akkor ezekkel a szavakkal sürgethetjük: – Ne tollászkodj olyan sokáig! Kakaskodik : Amikor egy fiú túlságosan harciasan viselkedik, heveskedik, így figyelmeztethetjük: – Ugyan, ne kakaskodj már! Kotlik: Akkor használjuk ezt az igét, amikor az illető sokáig és lassan csinál valamit, piszmog valamivel. Pl.: Már két hete kotlik

Havi mérleg 3. | 2020. augusztus

Kép
Hogy mi történt augusztusban? Aztat mostan elregélem. A legnagyobb, s legfontosabb esemény az volt, hogy Tyúkanyó kimondottan "belejött" a tojásba. Sőt, igazából leváltotta Kotkodát, mivel Koti ismét abbahagyta a termelést.   Mit hoz a jövő? Mint később rájöttünk, ez valószínűleg a tyúktetveknek köszönhető, mivelhogy a tyúkok ilyen esetekben általában az immunrendszerük erősítésére fordítják az energiát, nem pedig a tojásra. A két tyúk (most már tyúkanyót is nevezhetjük annak, hiszen igazi tojó lett belőle) nagyjából a hónap közepén "cserélt", ez az alábbi diagrammon is jól látszik: Azt is észrevehetjük, hogy Kotkoda "leállása" előtt a tojásméretek csökkenő tendenciát mutattak, míg Tyúkanyó tojásai eleinte egyre nagyobbodtak, majd méretük stagnált. Érdekes volt megfigyelni, hogy Tyúkanyónak eleinte még nehezére esett a tojás, nagyon sok ideig volt mindig bent a tojóládában, fészkelődött, mocorgott. Ehhez képest most már vígan kitojja a nagyobb tojásokat is