Havi mérleg 3. | 2020. augusztus

Hogy mi történt augusztusban? Aztat mostan elregélem.
A legnagyobb, s legfontosabb esemény az volt, hogy Tyúkanyó kimondottan "belejött" a tojásba. Sőt, igazából leváltotta Kotkodát, mivel Koti ismét abbahagyta a termelést.
 
TETRA-H tyúk feje
Mit hoz a jövő?

Mint később rájöttünk, ez valószínűleg a tyúktetveknek köszönhető, mivelhogy a tyúkok ilyen esetekben általában az immunrendszerük erősítésére fordítják az energiát, nem pedig a tojásra. A két tyúk (most már tyúkanyót is nevezhetjük annak, hiszen igazi tojó lett belőle) nagyjából a hónap közepén "cserélt", ez az alábbi diagrammon is jól látszik:

A tyúkok tojáshozama 2020 augusztusában

Azt is észrevehetjük, hogy Kotkoda "leállása" előtt a tojásméretek csökkenő tendenciát mutattak, míg Tyúkanyó tojásai eleinte egyre nagyobbodtak, majd méretük stagnált. Érdekes volt megfigyelni, hogy Tyúkanyónak eleinte még nehezére esett a tojás, nagyon sok ideig volt mindig bent a tojóládában, fészkelődött, mocorgott. Ehhez képest most már vígan kitojja a nagyobb tojásokat is seperc alatt.

Tyúkól tyúkkal
A nagy tojó

Újdonság volt még az is, hogy megcsináltuk a nagy kifutót, így immáron szabadon kószálhatnak a tyúkok egy kifejezetten nagy területen. Azóta láthatóan vidámabbak, s boldogabbak is; nagyon örülnek a szabadságnak. 

Jércekakas
Kutatás a magvak után

Összefoglalva augusztusban ezek voltak a legkiemelkedőbb események, a jövőt pedig majd még meglátjuk...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Tyúktetű!

Automata tyúkólajtó

TyúkÉtlap