Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2021

TyúkVitamin - avagy hasznosak a különböző takarmánykiegészítők?

Kép
Ismét eljött az ideje egy, a tyúk- és fürjtartáshoz szorosabban kapcsolódó bejegyzésnek: ezalkalommal egy érdekes tapasztalatról szeretnénk beszámolni. Történt ugyanis, hogy egy alkalommal, amikor megvásároltuk a már jól megszokott összetételű takarmányunkat, a bolt rendelésünk mellé ajándékba adott egy baromfi takarmánykiegészítő vitamint. Így - ha már kaptunk egy ilyet - ki is próbáltuk a hatását, nemhiába mondják-e sokan, hogy milyen csodákat tud tenni egy effajta szer. Ez a "kísérlet" még nyáron történt, de azóta is folyamatosan teszteljük eme készítmény hatásait. A részletesebb leírás megkezdése előtt azonban még meg kell említenem a megfigyelés körülményeit: a nyár folyamán Tyúkanyó - részben Picirkus, részben pedig a többi tyúk jóvoltából - veszített tollazatának mennyiségéből, s ennek folyományaképpen egy időre abba is hagyta a tojást. Eddig ebben persze nincs semmi meglepő, azonban itt jött a képbe a már említett takarmánykiegészítő. A körülmények miatt pedig úgy dön

Szolgálati közlemény | 100 feliratkozó

Kép
 Kedves Olvasóink! Ismét egy örömhírt szeretnénk bejelenteni: a Morán Stúdió YouTube csatornája elérte a 100 feliratkozós közönséget! Először is köszönjük szépen nektek, olvasóinknak; másodszor pedig köszönjük mindazoknak, akik jelen blogunkat nem szokták gyakorta olvasni, de videóinkat szívesen nézik. Ennek örömére egy új csatornaképpel is készültünk, s megjelentettük a Morán Stúdió új intróját is.  Külön ki szeretnénk emelni "Der Hühnerstall - Tyúkól építés" című videónkat , melynek feliratkozóink 87%-át köszönhetjük, s melyet már több, mint 20 ezren tekintettek meg. Eme alkotásunk nagy sikerét mutatja az is, hogy már 200 tetszésnyilvánítás érkezett rá, s hogy még Indiából, Pakisztánból, s Indonéziából is tetemes mennyiségű ember nézte meg. Ezután következik "Kukorékoló kiskakas | Kukurikúúú!" címre hallgató felvételünk , majd a "Tarajas költözik | Egy kakas élete" , mely volt vezérkakasunk, Tarajas új udvarba való kerülését mutatja be. Szépen növekedü

TyúKérdőív - újra a porondon

Kép
 Ismét készítettünk egy TyúKérdőívet, melyben szokás szerint blogunkról kérdezzük véleményeteket. Nagy segítség számunkra, s mindig nagy örömmel tölt el minket, ha valaki idejét rászánva kitölti az alábbi, 6-8 perces kérdőívet. Fontosnak tartjuk itt még megemlíteni, hogy annak ellenére, hogy új űrlapunkban szerepelnek a régiben is lévő, vagy ahhoz hasonló kérdések, a frissített változat már több témát felölel, valamint sok kérdést más felől közelít meg, így szívesen vesszük a régi kitöltők újbóli megnyilatkozásait is.  Az eredményeket pedig - kiegészítve az előző felmérésünk, valamint a blogon mindig megtalálható kérdőív konklúzióival - egy későbbi, diagramokat, elemzéseket tartalmazó cikkünkben fogjuk közzétenni, olvasóink kérdéseivel - s természetesen azok válaszaival -, valamint tapasztalataival kiegészítve. Íme tehát a várva-várt kérdőív: Betöltés…

Szolgálati közlemény | Morán Stúdió weblap

Kép
 Kedves Olvasóink! Eljött az ideje legújabb fejlesztésünk bejelentésének. Mégpedig annak, hogy elkészült a Morán Stúdió hivatalos weblapja . Így ezentúl, ha a "Bemutatkozás" gombra kattintotok, vagy ha bárhol a blogon a Morán Stúdió profilt szeretnétek megtekinteni, a www.moranstudio.hu weblapra fogtok jutni.  Eme új felületünkön tájékozódni tudtok kész és folyamatban lévő projektjeinkről, jövőbeli terveinkről, elérhetőségeinkről, valamint elolvashatjátok bemutatkozásunkat is. Egyfajta elosztóközpontnak készítettük honlapunkat, ahonnan egyszerűen el tudjátok érni összes munkánkat és felületünket. Így például a Tyúk a háznál blogot , a Tyúkfórumot , s a közösségi média oldalaink közül az Instagram-ot a YouTube-ot és a Facebook-o t. Így érhettek el minket  És még pár szót a készülőben lévő Tyúkfórumról : Fórumunkat a céllal kezdtük el készíteni, hogy biztosítsunk egy moderált teret azon baromfitartók számára, akik szeretnének egymással tapasztalatot cserélni, egy-egy jelenség

Fürjszokások

Kép
 Mint ahogy az előző cikkünkben , ebben is a fürjekről lesz szó. Mivel már egy ideje együtt élünk újdonsült barátainkkal, úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne róluk egy részletesebb írást is közzétenni. Tehát lássuk a fürjet!  Elsőként viselkedésük ről ejtenék pár szót. Már az első együtt töltött napunkkor feltűnt, hogy mennyivel félénkebbek a fürjek a tyúkoknál. Persze ez érthető is, hiszen ők még a tyúkoknál is kisebbek, mi pedig hozzájuk viszonyítva igazi óriások vagyunk. Eleinte még úgy gondoltuk, hogy egy idő után ők is meg fogják szokni közelségünket, s nem fognak úgy reszketni tőlünk. Ez azonban nem így történt. Hiába szerettük volna kicsit megsimogatni őket, jelezni nekik, hogy nincs mitől tartaniuk, amikor feléjük szerettünk volna nyúlni, mindig elhúzódtak, elkezdtek futkorászni. Persze így mi sem erőltettük ezt, hagytuk őket továbbra is a maguk kis nyugalmában élni. És igen. Ők tényleg igazán nagy nyugalomban élnek (nem mintha a tyúkok nem tennének így, de ők még erre is ráteszn

Új lakók a háznál - folytatás

Kép
 A nyári szünet után ismét szeretettel köszöntjük blogunk olvasóit, remélve, hogy kellemesen és eseménydúsan telt az elmúlt pár hónap. Így volt ez a tyúkudvarban is. S hogy miért? Ezt az alábbiakban megtudhatjátok!  Előző cikkünkben említettük, hogy a kis jércék beköltözésével még nem ért véget az állománybővítés. Ez így is volt, ugyanis június elején újfajta madarakkal bővült kis baromfiudvarunk: nevezetesen fürjekkel.  Már régóta terveztük, hogy ilyen szárnyasokat is fogunk tartani, de erre a megfelelő időpont csak júniusban jött el. Mivelhogy amikor az érdi állatpiacon fürjek után tudakozódtunk, arról értesültünk, hogy május végén már nem lehet kapni őket, akkor már túl késői az időpont, már túl meleg van nekik. Ennek ellenére egy kis keresgélés után sikerült találnunk egy dorogi tenyésztőt, aki fürjek és nyulak eladásával foglalkozik. Az ő elmondása szerint viszont pont hogy kora tavasszal nem szabad kivinni az újonnan kelt madarakat, tudniillik akkor még nagyon hideg lenne nekik.

Új lakók a háznál

Kép
Eme cikkünkben arról kívánunk beszámolni, hogy nagy örömünkre ismét nőtt szárnyasaink száma. A történet még áprilisban kezdődött, amikor is nagy szomorúságunkra elvesztettük szeretett tyúkunkat, Kistaréjt . Már előtte is gondolkoztunk rajta, de ekkor végleg elhatároztuk, hogy gazdagítjuk még pár jószággal állataink sorát. Első ízben a tyúkbeszerzésre került sor: Május végén ismét ellátogattunk az érdi állatpiacra. Hosszas válogatás után kiszemeltünk két jércét, akik nagyjából olyan korúak voltak, mint tavaly ilyenkor Tyúkanyó. Azonban ismét különböző fajták mellett döntöttünk, így már 5 különböző tyúktípus lakozik nálunk. A jól bevált kartondobozos-bicajos módszerrel haza is szállítottuk őket, ahol már várta őket a régi csapat. Eleinte persze a csipkelődésé volt a fő szerep, de amint kialakult az új rangsor, békességben beilleszkedtek az új tagok is a baromfiudvar mindennapi életébe. Ennek kapcsán érdekes volt megfigyelni, hogy Picirkus - bár ő a tyúkudvar főméltósága - nem csipkedte

Búcsú Kistaréjtól

Kép
Eme cikkünkben egy szomorú hírt kell, hogy közöljünk veletek. Mégpedig azt, hogy április végén Kistaréjt elkapta egy ragadozó. Úgy történt az eset, hogy egy pénteki hajnalon nagy ricsajra lettünk figyelmesek, ami pedig meglepő volt, mert reggelente legfeljebb Picirkus szokott kukorékolni. A történethez hozzá kell azt tenni, hogy akkor még nyitva hagytuk a tyúkok házikóját éjszakára, mert amíg zárva tartottuk őket, reggelente legtöbbször már nagyon türelmetlenül várták a kiengedést. Tehát a hangoskodásra kiszaladtunk, viszont akkor már rögtön látszódott, hogy valami nagy baj van: szerte-szét tollak hevertek, Picirkus pedig teljesen fel volt dúlva. Nagytaréj csak lapult a tyúkudvar védelmezőjéhez, Kistaréjt viszont nem találtuk sehol. Csak egy idő után vettük észre, hogy valószínűleg bemenekülhetett az utólag épített póttyúkól jobb oldalán lévő, a föld és a redőnyök közötti résbe, azonban ott elkapta a támadó. Kapirgálj ezután is sokat, Kistaréj! Az egészben pusztán az volt furcsa, hogy

Tyúkszótár | 3. rész

Kép
Régen olvashattatok már tyúkokhoz kapcsolódó kifejezésekről, úgyhogy ismét készültünk egy összeállítással, melyben szokásunkhoz híven szerepelnek az általatok javasolt szavak is. De ha valakinek azóta eszébe jutott egy újabb ideillő szó (amire pedig volt bőven ideje), azt bátran jelezheti a bejegyzés alján található kérdőívben, s garantáltan szerepelni fog következő Tyúkszótár cikkünkben, hacsak szava képviseletében is. Tojásdad: A tojáshoz hasonló, gömbölyded tárgyra szoktuk ezt a kifejezést mondani.   Buta tyúk: Ostoba nőkre szokták ezt a szókapcsolatot használni.   Tyúkszem: Kemény bőrkinövés valamely testrészen, legtöbbször a lábon. Bögyösködik / begyeskedik: Olyan emberekre használjuk, akik kényeskedőn, rátartian viselkednek, esetleg büszkélkednek. Ezen kívül olyan jelentése is van, hogy fürgén, korát meghazudtoló frissességgel, egyenes tartással mozog valaki.   Tyúkper: Kis értékeket vita

Különböző, mint két tojás

Kép
Eme cikkben a tojásokról, s azok tulajdonságairól szeretnék pár szót szólni. Mint ahogy azt már említettem, sokan gondolják úgy, hogy minden tojás egyforma, egyszóval olyan hasonlóak, mint két tojás. Ám ez közel sincs így. A brit tudósok kikutatták, hogy... De álljunk csak meg! Ezt nem is a brit tudósok mutatták ki, hanem mi. És nem is kellett semmit kikutatni, csak jobban megnézni a tojásokat. Olvasóink közül biztos már pár emberben felvetődött az, hogy vajon hogyan tudjuk megkülönböztetni a tyúkok tojásait, hogy aztán kimutatásokat , s havi összefoglalókat készítsünk az adatokból. Ott állunk egész nap a tojóláda mellett, s biztatjuk a tyúkokat, hogy tojjanak egy szépet? Vagy megkérdezzük tőlük, hogy akkor most melyik tojást ki is tojta? Á, ennél egy sokkal egyszerűbb módszert választottunk: megnézzük őket! S láss csodát, meg tudjuk különböztetni a különböző tyúkok különböző tojásait. De hogyan? Hát imígyen: Kezdjük elsőként Tyúkanyó val: Tyúkanyó világos tojása Az ő tojásait a legkö

Szolgálati közlemény | Újfajta hírlevelek és TyúkEmail címek

Kép
Kedves Olvasóink! Íme egy újabb szolgálati közlemény, melyben arról szeretnénk tájékoztatni Titeket, hogy megváltozott a hírlevélre való feliratkozás módja . Ezek után már nem fogjátok fent megtalálni a "Feliratkozás" gombot blogunk fejlécében, hanem egy felugró ablakban, vagy a hírlevelek útján lehet majd kérni a legfrissebb információkat tartalmazó üzeneteinket. Fontos kiemelni, hogy azon kedves olvasóink, akik eddig is kaptak hírleveleket, azok ez után is - bár új formátumban  - meg fogják találni virtuális postaládájukban legújabb küldeményeinket. Akik pedig eddig még nem tették meg, azokat ezúton is arra biztatnám, hogy eme új módszerrel, vagy akár e-mail/Messenger üzenet útján iratkozzanak fel újdonságainkra. Ezentúl NE így csináld! Újdonság: ezek után a hírlevelek alján található kérdőív segítségével is kérheted egy ismerősöd felvételét a hírleveleket kapó személyek közé Az előbbiekhez hozzá szeretném tenni még azt is, hogy mi nem szeretnénk senkit sem elárasztani már

Tyúk, mint házikedvenc

Kép
Ismét jelentkezem egy írással, melyben arról szeretnék pár gondolatot megosztani veletek, hogy a tyúkokat miért lehet (és kell) szeretni, s hogy igazából ők is olyanok, mint például egy tengerimalac, csak pluszban még tojnak is. Kezdjük is az elején: manapság a legtöbb embernek, ha eszébe jut, hogy kellene egy társ, egy állat, nem a tyúkokra (s általában a baromfikra) gondol. De miért is van ez így? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához a városokban egy kicsit vissza kell mennünk az időben, de ezt akár a falvakra is mondhatnánk, mivel már ott is kihalóban van az állattenyésztés, a fiatalok "felköltöznek" a városokba, s az idősebb korosztály már nem győzi a sok jószágot. Tehát a tárgyra visszatérve: régen - s sok helyütt még ma is - mindennapos volt az, hogy vannak állatok a háznál. Tyúkok, kacsák, pulykák, galambok, disznók, juhok, s valahol még tehenek, lovak is legelésztek, eszegettek az udvarban nagy nyugalomban. Ez a változatos kép tárulhatott elénk belépve egy nagyobb fa