Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2021

Havi mérleg 7. | 2020. december

Kép
Kicsit megkésve, de azért lássuk csak, hogy milyen események és milyen tojáshozam volt 2020 decemberében a tyúkudvarban!   Kezdjük is rögtön a tojásmennyiség alakulásával: Ebben a hónapban az októberihez hasonló mértékű volt a tojáshozam, de a tyúkok közötti megoszlás eltérő a két hónap között: Kotkoda decemberben 5-tel több tojást tojt, míg Tyúkanyó 4-gyel kevesebbet. Összesen tehát 1-gyel több tojásunk lett, mint októberben. Tyúkanyó "leállása" igazából érthető is, mivel ő egész ősszel nem pihent egy cseppet sem, folyamatosan ellátott minket finom tojásokkal; Kotkoda pedig felvette a megszokott tempót, s a hónap közepi szünettől eltekintve hozta az "egy nap tojok - egy nap nem" ritmust. Azonban tojások a súlyának átlaga decemberben minden eddigi hónapot felülmúlt a maga 64,5 grammjával, ami azt hiszem, igazán jó eredmény (olyan, mintha 25 L-les tojásunk lenne). Így hát az előző havi termelés 111%-át tudták produkálni a tyúkok. Ezen kívül a felhozatal kimondottan e