Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2020

Tyúkhatározó | 1. rész

Kép
Így, hogy már a csibék felnőttek, s hogy Tyúkanyó is felcseperedett, elérkezettnek látom az időt arra, hogy leírjak pár dolgot a tyúkudvar lakóinak személyiségéről, szokásaikról, fajtájiról s hogy egy kis képes összeállítással szolgáljak blogunk olvasóinak. Ezt pedig két részben teszem meg, melyből most az elsőt olvashatjátok.  A fiatal tyúkcsalád Először is kezdjük a legidősebb, a legtapasztaltabb tyúkkal, Kotkodával : Mint már említettem , amikor a tyúkokat vásároltuk, eleinte csak egy tyúkot és két csibét akartunk venni, így elsőként rá esett a választás. A piacon az árus azt mondta nekünk, hogy ő már kiváló súlyban van, s hogy igen finom lenne egy tyúkhúslevesnek. Ennek ellenére nekünk eszünk ágában sem volt finom étkeket csinálni belőle, sőt annál jobban megbecsültük ügyes tojónkat. Kotkoda csipeget Koti egy TETRA-H fajtájú, hibrid csirke, így nem meglepő, hogy a lehető legoptimalizáltabb tojási szokásokkal és táplálékfogyasztással rendelkezik. Rendkívül megbízhatóan, minden másod

Okos tyúk - avagy valóban buták a tyúkok?

Kép
Ebben a cikkben szeretnék egy kicsit a tyúkokkal kapcsolatos sztereotípiákról, részben valós elképzelésekről, s a tyúkok butaságairól (vagy igazából azok nem is butaságok?) írni. Tollaskák   Mindenkinek ismerősen csenghet az a szófordulat, hogy "buta tyúk", vagy, hogy "tyúkeszű". Ezeket a mondatelemeket legtöbbször a nem túl nagy ésszel megáldott embertársainkra mondjuk, de magát a szólást a tyúkoktól eredeztetik. Ezt - vagyis hogy a tyúkok buták - így egy az egyben nem lehet leszögezni, sőt teljes nyugalommal meg tudom cáfolni az ilyen általánosító állításokat a tyúkokkal kapcsolatban. Régen...   Kezdjük először is a probléma - vagyis a tyúkok butasága - forrását a baromfik tartásánál keresni! Megfigyelhető, hogy azok a tyúkok, amelyekre jobban odafigyelnek, tisztességesebben gondozzák, ápolják őket, okosabbak, intelligensebbek. Ezt több tapasztalatunk alapján is alá tudjuk támasztani, s biztosan állíthatjuk, hogy az elhanyagoláshoz fűzhető a tyúkok ostobasága. Egy

Szolgálati közlemény | Új webcím

Kép
 Kedves Olvasóink! Amint azt az utóbbi időben tapasztalhattátok is, webhelyünk új domain címre költözött, a tyukahaznal.hu -ra. A tyukahaznal.blogspot.com oldalra érkezőket mostantól automatikusan átirányítjuk új felületünkre, ahol ugyanolyan formában, ugyanazokat a tartalmakat tekinthetitek meg, mint eddig. A kiskakas fa ólacskája   A második újdonság az, hogy sikerült megoldanunk a napi tyúk oldallal majdnem fél éve fennálló problémát, így januártól ismét naponta jelentkezni fogunk egy-egy kedves tyúkos - vagy kakasos - képpel. Fotótárunkat is frissítettük, így ott megtalálhatjátok az összes eddigi, a blogra felkerült képünket.   Köszönjük, hogy minket olvasnak! Morán Stúdió

Havi mérleg 5. | 2020. október

Kép
Elmúlt egy hónap, jön egy új! Ismét eltelt egy izgalmas hónap, ami a tyúkudvar lakói számára is nagy változásokat hozott.   Őszi napok a tyúkudvarban Sorba véve az eseményeket kezdjük azzal, hogy a kakaskák már igazán megnőttek, s egyre gyakrabban, egyre hangosabban kukorékolnak. Már szinte alig férnek el a kis házikójukban (bár mostanában az alváshoz nem szokták használni a tojófészkeket), de jól megvannak együtt. Reggelente, amikor adunk nekik friss zöldtakarmányt, szokott egy kis dulakodás, csipkelődés lenni, de egyébként olyanok, mint egy kis család.   Az "ellenőr" Ahogyan azt megírtuk, elérkezett a hideg idő is, - de ennek ellenére még mindig kitartóan és ügyesen tojják a napi tojásaikat tyúkjaink. Áttérve erre a témára, nézzük is meg az e havi tojáshozam alakulását: Érdekes megfigyelni, hogy ebben a hónapban többet tojtak a tyúkok, annak ellenére, hogy mostohábbak voltak az időjárási körülmények. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy Tyúkanyó "most lendült be iga