Új lakók a háznál

Eme cikkünkben arról kívánunk beszámolni, hogy nagy örömünkre ismét nőtt szárnyasaink száma. A történet még áprilisban kezdődött, amikor is nagy szomorúságunkra elvesztettük szeretett tyúkunkat, Kistaréjt. Már előtte is gondolkoztunk rajta, de ekkor végleg elhatároztuk, hogy gazdagítjuk még pár jószággal állataink sorát.

Shaver Farm és Avicolor jércék

Első ízben a tyúkbeszerzésre került sor: Május végén ismét ellátogattunk az érdi állatpiacra. Hosszas válogatás után kiszemeltünk két jércét, akik nagyjából olyan korúak voltak, mint tavaly ilyenkor Tyúkanyó. Azonban ismét különböző fajták mellett döntöttünk, így már 5 különböző tyúktípus lakozik nálunk. A jól bevált kartondobozos-bicajos módszerrel haza is szállítottuk őket, ahol már várta őket a régi csapat. Eleinte persze a csipkelődésé volt a fő szerep, de amint kialakult az új rangsor, békességben beilleszkedtek az új tagok is a baromfiudvar mindennapi életébe. Ennek kapcsán érdekes volt megfigyelni, hogy Picirkus - bár ő a tyúkudvar főméltósága - nem csipkedte annyira a jövevényeket, mint a többiek. Arra jutottunk, hogy lehet, hogy ez a jelenség azért van, mert Picirkus már a megjelenésével -, s kakas mivoltával - is sugározza magából a tekintélyt, ennél fogva pedig már az első pillantástól látták a "kicsik", hogy vele végképp nem érdemes szembe szállni.

Falusi kakas
Most aztán jó meleg van!

Egy másik érdekes tapasztalatunk pedig az volt, hogy az újonnan jött szárnyasok a legtöbbször szinte csak a kukoricadarát eszik meg, s szépen lassan térnek csak át a főleg szemestakarmány alapú étkezésre. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a legtöbb helyen, ahol nagy mennyiségben tenyésztik a tyúkokat, elsősorban indítótápot, tojótápot kapnak a tyúkok, akik így nincsenek hozzászokva a nagyobb méretű, nem granulált magvakhoz. Új barátainknál viszont már megtörtént ez az "váltás", most már ha adunk is nekik darát, csak ímmel-ámmal csipegetik azt.

Shaver Farm jérce
A kis kíváncsi

Természetesen már nevet is adtunk nekik: a világosabb, Avicolor fajtájú jércécskét Pipitérnek, a sötétebb, Shaver Farm típusú tyúkocskát pedig Csipoginak neveztük el. Ennek örömére tojásnyilvántartó-táblázatunkat is megreformáltuk, így ezentúl mindig az adott hónap egészét fogjátok látni táblázatunkban, a legutóbbi frissítés dátuma utáni időpontokat kiszürkítve. Újdonság még e téren, hogy mostantól már csak a tojások tömegét, s ebből következő méretét fogjuk vezetni, darabszámát nem, mivel egy nap egy tyúk értelemszerűen legfeljebb egy tojást tojik. Ezen túl a könnyebb kezelhetőség érdekében "monogramokkal" is elláttuk tyúkjainkat, amiket a nevük mellett találhattok immár.

Tojásnyilvántartó adatlap
Íme az új dizájn

A "második ízről" pedig egy következő cikkben fogok mesélni, úgyhogy ne menjetek addig se messze blogunktól, s legfőképpen iratkozzatok fel hírlevelünkre!

Megjegyzések

  1. Gratulálok, nagyon ügyesek vagytok így legalább igazi kis gazdálkodás kinézete is van, amellett hogy öröm nézegetni is őket...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések

Tyúktetű!

Automata tyúkólajtó

TyúkÉtlap