TyúkVitamin - avagy hasznosak a különböző takarmánykiegészítők?

Ismét eljött az ideje egy, a tyúk- és fürjtartáshoz szorosabban kapcsolódó bejegyzésnek: ezalkalommal egy érdekes tapasztalatról szeretnénk beszámolni.
Történt ugyanis, hogy egy alkalommal, amikor megvásároltuk a már jól megszokott összetételű takarmányunkat, a bolt rendelésünk mellé ajándékba adott egy baromfi takarmánykiegészítő vitamint. Így - ha már kaptunk egy ilyet - ki is próbáltuk a hatását, nemhiába mondják-e sokan, hogy milyen csodákat tud tenni egy effajta szer.

Nagy termetű tyúk

Ez a "kísérlet" még nyáron történt, de azóta is folyamatosan teszteljük eme készítmény hatásait. A részletesebb leírás megkezdése előtt azonban még meg kell említenem a megfigyelés körülményeit: a nyár folyamán Tyúkanyó - részben Picirkus, részben pedig a többi tyúk jóvoltából - veszített tollazatának mennyiségéből, s ennek folyományaképpen egy időre abba is hagyta a tojást. Eddig ebben persze nincs semmi meglepő, azonban itt jött a képbe a már említett takarmánykiegészítő. A körülmények miatt pedig úgy döntöttünk, hogy félretéve a "Tartási elképzelésünk" című cikkünkben leírottakat, kipróbáljuk Tyúkanyó mihamarabbi gyógyulásának reményében ezt az oldatot.

Kicsi és nagy tyúk
Nem is olyan büdös ez a büdöske...

És hát úgy tűnik, meg is lett a hatása a készítménynek, tudniillik a következő hetekben rohamtempóban kezdett tollasodni Tyúkanyó, felülmúlva az addig tapasztalt lassú ütemű tollnövési sebességet. Ebből a szempontból be is vált a termék, most már mi is azt állítjuk - saját tapasztalatainkra támaszkodva -, hogy tényleg hatásos a takarmánykiegészítő vitaminok alkalmazása. Azonban... ezt - meglátásaink szerint - nem minden esetben lehet állítani. Így volt ez például a tojástermelés növelése terén.

Takaros tyúkudvar
Kémlelőnyílás

Az kétségtelen, hogy olyan szempontból hozzájárult az árucikk a tojáshozam növekedéséhez, hogy hatására Tyúkanyó gyorsabban megtollasodott, s így hamarabb kezdhette el energiáját a tojástermelésre fordítani, azonban más - ép és tojó tyúkok esetében - nem voltak ilyen pozitív tapasztalataink. Ezt annak fényében merem állítani, hogy pár hét elteltével ismét elkezdtük alkalmazni a készítményt - a tyúkok itatóvizébe keverve - csakhogy ekkor már nem észleltünk ilyen téren fejődést.

Büdöske és tyúk
Pöffeszkedés a hűvösben

Egy szó mint száz, azt a következtetést vontuk le már csaknem féléves tapasztalatainkból, hogy szárnyasaink betegségeinek kezelésére, valamint megelőzésére kiválóan alkalmasak ezek a takarmánykiegészítő termékek, azonban a termelés fokozásához nem tudnak igazán hozzájárulni. Természetesen ez nem minden, a piacon fellelhető termékre igaz, csak az általunk kipróbáltra, de ha lesz alkalmunk ehhez hasonló tesztelésre a közeljövőben, azt biztosan ki fogjuk használni, s - úgy, mint ezalkalommal is - annak tapasztalatait meg fogjuk osztani veletek, blogunk olvasóival.

TETRA-H és Red Master tyúkok
Oda-vissza

Végezetül pedig egy másik, már említett témában szeretném a segítségeteket kérni: ha tehetitek, töltsétek ki az alábbi kérdőívet, hogy ne csak tyúkjainknak legyen egyre jobb dolguk, hanem mindannyiunknak, hiszen ha megtudhatjuk véleményeteket weboldalunkkal kapcsolatban, akkor fejleszteni is tudunk azon. S ez - reményeink szerint - mind nektek, mind nekünk kedvező lesz. Íme tehát a TyúKérdőív:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Tyúktetű!

Automata tyúkólajtó

TyúkÉtlap