TojásÖrömHír

A kis szünet után rögtön két jó hírt kell bejelentenem:
A első jó, vagy nem jó - ezt döntse el ki-ki maga - hír, hogy Kotkoda ismét elkezdett tojni. Most már nem istápolja a kicsiket (bár már nem is olyan kicsik), nem is szól nekik, ha talál valami finomságot, hanem jóízűen megeszi... Pénteken tojta meg az első tojását a tojástalanság után, ebből is gondoltuk, hogy eljött számára a leválasztás ideje; most már tudnak boldogulni a csibék maguktól is.

TETRA-H tyúk
Kot-kot-kot-kot kotkodács! Minden napra fél tojás!

A másik újdonság az, hogy Tyúkanyó a mai napon (2020. 07. 26-án) elkezdett tojni.
Ahogy szoktuk, dél körül is ránéztünk a tyúkokra, hogy jól vannak-e, van-e vizük, ennivalójuk. A körbenézés végén kinyitottuk tojóládájuk ajtaját is, bár nem számítottunk rá, hogy lenne ott bármi érdekes. De meglepődtünk: Kotkoda fakkjában találtunk egy meglehetősen halvány héjú, törékeny, kicsiny tojást. A külseje egy kicsit el volt törve, de szerencsére a fehérje nagy része és a sárgája is benne maradt a tojásban. Sajnos egyben elfelejtettük lefotózni, de miután feltörtük, eszünkbe jutott a fényképezés is:

Tojás és tojáshély
Tyúkanyó első tojása feltörve

Tyúkanyó mai (vasárnapi) és Kotkoda tegnapelőtti (pénteki) tojása egymás mellett

Mindkét tojás M-es, s érdekes, hogy grammra is pontosan egyformák (mindkettő 54 gramm). Mint a képen látható, Tyúkanyó tojásának a sárgája kicsit nagyobb, mint Kotkodáé, fehérjéje pedig kisebb.
Kíváncsian várjuk a következő tojásokat, hogy milyenek lesznek; hogy milyen időközönként fog tojni Tyúkanyó, s azt is izgatottan várjuk, hogy kiderüljön, hogy melyik fakk lesz Tyúkanyó végleges tojóhelye.

Megjegyzések

  1. Hát ezek a dolgok örömteliek. És a két kiscsirke? Megnőttek gondolom. Lesz e az egyikből kakaska?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony szépen növekednek, azóta ki is derült, hogy mindkettő kakas lett nagy meglepetésünkre.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések

Tyúktetű!

Automata tyúkólajtó

TyúkÉtlap